5.rész
Most pedig ott tartunk, hogy besokallt, és szakítottunk. De én szeretem, és vele akarok lenni, és már most hiányzik. Meg fogok őrülni nélküle. Ilyen tökéletes pasit úgysem találok másikat. Tökéletes? Végül is ha úgy nézzük nem is olyan tökéletes, mert nem tudta elfogadni, hogy nem vagyok vele minden nap minden percben. Túl kell lépnem rajta. De hogy, mikor most még csak stúdiózni se kell bejárnom? Már csak arra várunk, hogy megjelenjen a lemez. Nincs semmi dolgom, a sulin kívül. Az meg nem elég ahhoz, hogy kiheverjem Christ, főleg úgy hogy vele is találkozok minden nap. Mi lesz velem, ha meglátom egy másik csajjal??? Úristen, ebbe belegondolni is rossz…Másnap reggel úgy döntök, hogy nem megyek suliba. Délután Jen már jön is hozzám, mert hiányolt. Elmondom neki hogy miért nem mentem, és hogy mi történt Chris-szel.
-Na idefigyelj! Nem fogod nekem itthon lógatni az orrod, főleg nem egy ilyen vadbarom miatt! Oké?? –Jen
-Aham…-én, nem túl bíztató hangsúlyban.
-Na jó…ezt nem nézem végig. Öltözz át, és indulunk. –kényelembe helyezi magát az ágyamon, és bekapcsolja a tv-t. Ismer már annyira, hogy tudja, nekem nem két perc a készülődés.
-Hova?
-Ide oda…vásárolni…mozizni…sétálni. Kész vagy már?
-Jóh –mondom nagy sóhajtás kíséretében, majd a szekrényem elé állok, és keresek valami ruhát magamnak. Felöltözök, sminkelek, aztán indulunk, és késő estig plázázunk. Persze végig Chrisen járnak a gondolataim, és szinte mindenről ő jut az eszembe. Jen, édes drága legjobb barátnőm persze gőzerővel azon van hogy felvidítson. Néha sikerül is neki, de aztán mindig visszazökkenek a depis állapotomba.
A következő napok is ugyanígy telnek. Délelőtt suli, délután a csajokkal szórakozok. Egyik nap a folyosón összefutottam Chris-szel, szó szerint beléfutottam, mert pár perccel becsöngetés előtt a büfébe siettem, ő pedig éppen jött be az ajtón. Nem mondott semmit, én is csendbe voltam és csak néztünk egymásra. Látszott rajta, hogy én is hiányzom neki, de a büszkesége nem engedi, hogy bocsánatot kérjen, és belássa, hogy tévedett. Hát jó, én meg nem fogok neki könyörögni, mert az ő hibája, hogy összevesztünk. Fél percig csak álltunk és néztünk egymás szemébe, majd kikerültem és tovább mentem a büfébe. Más lényeges dolog nem is történt velem egy hét alatt. Következő héten, hétfőn meghívtak bennünket egy reggeli tv műsorba, hogy beszéljünk kicsit az új albumról. Mert igen, megjelent! És eszméletlenül örülök neki. Szóval hétfőn, a megszokottnál is korábban keltem, mert már hétre ott kellett lennünk a stúdióban. Oda is értünk időben, majd bementünk és pár perc múlva már be is hívtak bennünket. Helyet foglaltunk a nagy kanapén és kedvesen üdvözölt bennünket a két műsorvezető, Klara és Sebastian.
S mint Sebastian: Éééés a körünkben üdvözölhetjük a Racheengel-t, Németország új jövevényeseit. –mosolyog kedvesen.
K mint Klara: Így van, szép jó reggelt nektek. Hogy vagytok?
Adam, ő egyébként az egyik gitárosunk: Most mindannyian remekül vagyunk, köszönjük –mosolyog
S: ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy megjelent az új lemezetek, immár új énekesnővel! Igaz?
Én: Igen, főleg annak köszönhető hogy megjelent a lemez. Nagyon örülünk neki, és iszonyat boldogak vagyunk. Én szerintem különösen, mert ez egy hatalmas és új dolog számomra.
K: Elmondanád röviden, azoknak a nézőknek akik nem ismernek még esetleg, hogy hogyan is csöppentél bele a Racheengel történetébe?
Én: Szóval –fülig érő mosoly jelenik meg az arcomon –Simone, a korábbi énekes, személyes okok miatt kilépett a bandából, így énekes nélkül maradtak. És mivel én voltam az elő zenekaruk az első turnéjukon, így megkérdezték, hogy lenne-e kedvem társulni velük és helyettesíteni Simont. Persze azonnal igent mondtam. Azelőtt álmodni sem mertem soha ilyen nagy dolgokról, hogy valaha egy együttes énekese leszek, aztán hirtelen belecsöppentem egy kész, sikeres bandába.
K: De ezzel együtt felelősség is hárul rád, hiszen a sikert megtartani nehezebb mint megszerezni.
Én: Igen, ez igaz. Félek is, és nagyon remélem, hogy tetszeni fog a közönségnek az új album. Nehéz a szintet tartani, Simone elég magasra tette a lécet. De igyekszem, és mindent megteszek az ügy érdekében.
S: Hát szerintem nem lesz gond, mert egy ilyen szép énekes sokat jelent. –ezt inkább nem kommentálom, csak mosolygok :D.
K: Sebiii, tudod, hogy műsorban nem flörtölünk.
S: Ugyanmár, ami igaz az igaz. Egyébként van barátod? –mindenki nevet.
Én: Jelenleg szabad vagyok. –mosolygok
S: Oké, műsor után találkozunk ;) –halkan mondja, de persze mindenki hallja. Csak hülyéskedik, nem gondolja komolyan, hiszen sokkal idősebb nálam.
K: Na jó, térjünk vissza a témához. Mondjatok valamit az új albumról.
Oliver, aki a billentyűsünk: 18 szám található rajta, ebből négy az előző lemezen is rajta volt, csak most Natasha újra felénekelte őket. A többi dal pedig teljesen új szerzemény.
Leo, a másik gitáros: A stílusuk pedig nagyon vegyes. Megpróbáltunk valami újat alkotni, és azt hiszem sikerült is. Ha meghallasz egy számot, nem tudod egyből megállapítani róla, hogy konkrétan melyik zenei stílusba is tartozik, és ez jó, mert így mindenki szeretheti.
S: Hát ez szuper, akkor én ezennel még nagyobb rajongótok lettem, hoztam is pár lapot, ha aláírnátok őket –még mindig hülyéskedik, és odaad nekünk pár fotót rólunk, hogy később dedikáljuk őket. Bolond ez a Sebastian, de jófej.
A negyed óra beszélgetés gyorsan eltelt, utána pedig eljátszottunk egy dalt, akusztikus verzióban, természetesen élőben, majd haza felé vettük az irányt.
A következő pár hétben a lemezből több ezer darab kelt el, rekord idő alatt, és egyre több meghívást is kaptunk.
Annyira köszi a véleményeket...komolyan...na nem baj...
Utolsó kommentek