Nem minden story végződik happy and-del…
-Jóóó reggeeelt…-suttogja kellemes hangon a fülembe, majd egy finom puszit nyom az arcomra.
-Mmmm…-hátamra fordulok, és nyújtózkodom egyet. Kinyitom a szemem, és felettem mosolyog. –Neked is jó reggelt –mosolygom most már én is.
-Hoztam neked reggelit. –Mutat az ágyon lévő tálcára, amin egy finomnak látszó sajtos-sonkás rántotta, egy pohár narancslé, és egy szál vörös rózsa díszeleg.
-Köszönöm. –felülök. Kapok egy puszit a számra.
-Arra gondoltam hogy ma csak pihenjünk itthon…majd holnap megnézzük a belvárost. Jó?
-Persze…ha veled vagyok minden jó!
-De az, hogy Miamiban vagy velem sokat lendít a dolgon nem?
-Az lendít a dolgon, hogy az eljegyzésünk miatt vagyunk itt!
-Annyira szeretlek! Nem tudom és nem is akarom elképzelni az életem nélküled Még soha senkit nem szerettem ennyire, mint téged! –édesen mosolyog és néz rám a csillogó boci szemeivel. Ettől a tekintettől bármikor elolvadok.
-Ééén is szeretlek! Sőt imádlak! És nem is kell nélkülem elképzelned az életed. –hozzábújok. Ő szorosan ölel. Majd megcsókol. …
Igen…ez volt három hónapja. Az újdonsült vőlegényemmel Miamiba utaztunk megünnepelni, hogy két év után végre eljegyzett. Csodálatos két hetet töltöttünk ott kettesben, gondok nélkül. Csak ő volt és én. Csak mi. Éreztem hogy szeret, és ő is érezte hogy én szeretem. És ez így is van. Nagyon szeretem. Ő az én hercegem, akire annyit vártam, és végre rátaláltam. De vissza kellett jönnünk ide, a valóságba. Németországba. Ahol már nem csak ő és én, nem csak mi vagyunk. És ahol sajnos gondok is vannak. Neki dolgoznia kell, mert nem hanyagolhatja a rajongóit és a bandáját. Én pedig nem is várom el hogy ezt tegye. Nekem is meg van a magam elfoglaltsága. Gyermek pszihológus vagyok. Kiskoromban nem éppen egy álomcsaládban éltem, ezért úgy döntöttem, segíteni fogok azokon a gyerekeken akik hasonlóan éreznek, vagy hasonló helyzetben vannak. Vagy csak egyszerűen problémájuk van. Valahogy mindig megtalálom az emberekkel a közös hangot. És mindig látom ha valaki rosszul érzi magát, vagy hazudik nekem. Legalább is eddig mindig éreztem…
-Nem…
-Figyelj, én elhiszem, hogy ez most nagyon fáj, és biztos nem gondoltad volna, de ha ilyen köcsög, akkor nem éri meg, hogy foglalkozz vele! Ha rám hallgatsz, otthagyod a francba!
-Hogy tehette ezt velem? Azt mondta szeret! Akkor, hogy csalhatott meg?
-Nem csak egyszerűen megcsalt! Több mint egy hónapja hülyít! Ez nem egyszerű megcsalás! –míg Sarah teljesen fel van háborodva –jogosan –, addig én csak ürességet érzek belül. Fáj, hogy ezt tette. Megcsalt. Nem is egyszer. Közben végig a szemembe hazudott. Szerencsére kiderült még az esküvő előtt. Hozzá mentem volna egy ilyen emberhez. Aki ennyire semmibe veszi mások érzéseit. Soha nem gondoltam volna róla, hogy ezt teszi. Pont ő, aki annyit beszélt az igaz szerelemről. És megvetette testvérét a csapodár életstílusa miatt. Most pedig ő csinálja szinte ugyan azt. Nem! Még rosszabbat csinált! Neki menyasszonya van! Volt…
-Biztos, hogy ő volt az? Nem lehet, hogy rosszul láttad? –reménykedem, talán tényleg csak tévedés…
-Már bocs, de csak tudom már mit látok! Az ott Bill volt hidd el nekem! Remélem ha haza talál kiosztod rendesen! És légy szíves ne legyél naív. Ne hidd el a meséit.
-Most menj el kérlek… egyedül szeretnék lenni…
-Oké…-sóhajt egy nagyot, majd feláll. –Én tényleg sajnálom! De ezek után nem érdemel meg téged!
Sarah elment. Én egyedül vagyok. Gondolkozom. Miért csinálta? Ha egyszer megkérte a kezem, akkor miért csal meg? Miért csap be már egy hónapja? Már nem szeret? Akkor miért nem mondja meg?
Gondolatmenetem az ikrek törték meg. Megérkeztek. Tom intett nekem, majd egyből felment a szobájába. Nyilván elfáradtak. Vagy csak az esti randit szervezi. Nem tudom, nem is érdekel. Bill jobban érdekel. Hogy vajon mivel mentegetőzik. Mi a magyarázata arra, hogy már egy hónapja megcsal Veronikával? Honnan tudom, hogy már egy hónapja? … Sarah jóban van Veronikával, és elmesélte hogy már lassan egy hónapja egy pasiról áradozik. És ma a parkban meglátta őket csókolózni. Elég nyilvánvaló hogy Bill volt az a pasi akiről annyit mesélt neki. … Ledobja a sapkáját és a szemüvegét, majd leül mellém.
-Szia… -mosolyog majd megcsókolna, de eltolom. Nem mondok semmit. Csak nézem a szemeit. Nem látok benne semmit. Ugyan úgy néz rám mint eddig. Ahogy két éve, ahogy három hónapja, ahogy végig miközben megcsalt. –Mi a baj? –még mindig nem válaszolok. Nem tudok mit mondani. Térjek egyből a lényegre? Vonjam kérdőre azonnal? Vagy figyeljem meg hogy viselkedik? Ne csináljak semmit amíg nem vagyok benne biztos?
Kérdőn néz rám.
-Szerinted?
-Nem tudom…ezért kérdezem.
-Hogy van Veronika? Remélem jól megvagytok. –teljes nyugodtsággal mondom. Ő szóhoz sem tud jutni. Látszik hogy meglepődött, és nem számított erre. Igen! Én sem számítottam rá, hogy megcsal! Ilyet még nem éreztem. Sírni lenne kedvem. Itt ül előttem az az ember akit a világon a legjobban szeretek. És a szemembe hazudik. –Tudok mindenről. Felesleges tovább hazudoznod!
-Én…sajnálom. –a földet nézi, mintha ott lenne a bocsánatkérő szöveg. Bocsánatkérő szöveg? Pf…csak egy sajnálom…csak egy sajnálomot tud mondani?! Azt hiszem nagyot csalódtam benne.
-Sajnálod? Nem Bill…én sajnálom, hogy bíztam benned! Teljesen h*lyének néztél! Már hetek óta a szemembe hazudsz! Sajnálod…nem sajnálod! Akkor nem csináltad volna ezt! –felemelem a hangom…már a szemem is kezd könnyes lenni. Felfogtam. Eddig reménykedtem benne, hogy csak Sarah látta rosszul. De nem, hiszen nem is mentegetőzik.
-Téged szeretlek! Nem tudom miért csináltam!
-Hagyjuk ezt jó? Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásodra! –felállok, majd felmegyek a szobánkba. Bezárom az ajtót, és lefekszem az ágyra. A fejem a párnába fúrom. Most jól esik sírni. Kiadom magamból. Nagyon fáj, hogy ezt tette. Nem akarom soha többet látni. Menjen csak a Veronikájához. Ő biztos jobb mint én. Mit nem adtam meg neki? Mi jobb van benne mint bennem?
Kopognak. Én csak fekszem az ágyon, és nézek ki az ablakon. Már megnyugodtam, de nincs kedvem senkivel sem beszélni. Főleg vele nem!
-Kicsim, engedj be! Beszéljük meg! –hallom Bill hangját az ajtó mögül. –légyszives! Hagy magyarázzam meg!
-Ahhoz nem kell bejönnöd!
-Tényleg nem tudom miért csináltam! Csak…elkapott a hév…de tudod hogy téged szeretlek! Csak téged!
-Elkapott a hév? Jó sokáig tartott! Miért nem mondod meg, hogy nem szeretsz?
-De szeretlek!
Kinyitom az ajtót. Kivert kutya tekintettel néz rám. Nem hat meg.
-Ne mondd nekem hogy szeretsz ezek után! Nem vártam tőled, pont tőled, hogy ezt teszed! Megbíztam benned érted?! Szerettelek! A hátam mögött meg hülyítesz! És most képes vagy azt mondani, hogy szeretsz?! Velem ezt nem csinálod!
-De…-nem hagyom hogy folytassa.
-Nincs de! Felejts el! Ezt meg add oda Veronikának!!! –leveszem a gyűrűt és a kezébe nyomom. Kikerülöm és elmegyek. Nem tudom hova. Csak el. Nem akarom hallgatni a bocsánatkérését. Nincs értelme. Nem érdekel. Megcsalt, nem fogom megbocsátani. Sétálok egyet. Jól esik a friss levegő. Elsétálok a parkig, és ott leülök egy padra. Hátradőlök. Az eget figyelem. A nap már kezd lemenni, de még világos van. Itt ott narancssárga és rózsaszín az ég. A felhők szépen lassan haladnak. A madarak csicseregnek a fákon. Jó lenne ha én is egy csicsergő madár lehetnék. Egyszerűen tovább repülnék ha itt már nem lenne jó. Ekkorát még sohasem csalódtam. Két évet voltunk együtt, boldogan. Minden pillanatban szerettem. Végre eljegyzett. Majd rá három hónapra kiderül, hogy megcsal. Ahogy ezen gondolkozom megint megjelennek a könnycseppek a szememben. Nem tudom mit csináljak. Megbocsátani nem tudok. Ha egyszeri megcsalásról lenne szó, az más. De ez nem csak egy egyszerű megcsalás. Az eszemmel tudom, hogy itt kéne hagynom, mert csúnyán átvert. A szívemmel viszont szeretem! És nem vagyok képes csak úgy elmenni. Egy újabb adag sírás után, mikor már a nap is majdnem teljesen eltűnik a horizonton, felállok és haza sétálok. Haza…valószínűleg ez már nem sokáig lesz az otthonom. Haza érek. Nappaliban nincs senki. Felmegyek a szobánkba. Reménykedek, hogy Bill nincs ott. És valóban nincs. Nem tudom hol van, de így legalább bepakolhatok a bőröndömbe. Ezt is teszem. Előveszek egy nagy bőröndöt, és beledobálom a ruháim. Nem hajtogatok, a lényheg, hogy minél hamarabb kész legyek vele. Átöltözök, majd hívok egy taxit. 10 perc múlva megjön. A taxis segít kivinni a bőröndömet. Mikor én is kilépek az ajtón, megérkezik Bill. Szemben találom magam vele.
-Hova mész? –kétségbeesetten és szomorúan néz rám. Biztos tényleg bánja amit tett. De nem most kellene bánni, hanem egyszerűen nem kellett volna megtenni!
-El…elmegyek, és vissza se jövök… -én is szomorú vagyok. Szomorú mert szeretem, és fáj itt hagyni.
-Ne…ne menj el. Beszéljük meg! Esküszöm soha többet nem csinálok ilyet! Annyira bánom már! Szeretlek! Érted? Nem tudok nélküled élni, ne hagyj itt! Kérlek… -könnyes szemekkel könyörög.
-De elmegyek. Utólag már elhiszem, hogy bánod. Amikor lefeküdtél vele, nem bántad. És én is szeretlek! De fáj amit csináltál! Elmegyek, ne próbálj visszatartani! –elindulok a taxi felé. Két lépés után megfogja a kezem és visszafordít.
-Ne hagyj itt! Annyira szeretlek! Te vagy az egyetlen akit szeretek, és tudom, hogy mennyire h*lye voltam! Tudom hogy nagy szemétség volt amit csináltam! És tudom hogy fáj! Egy második esély mindenkinek jár! Csak még egy esélyt adj. Nem fogom eljátszani esküszöm! –legördül egy könnycsepp az arcán. Nézem. Sajnálom. Sajnálom?! Nem! Nem sajnálhatom! Ő akarta, csakis ő tehet róla. Senki nem kényszerítette, hogy megcsaljon. Most is csak magára gondol. Azt nem tudja, hogy nekem mennyire rossz!
-Engedj el…már eldöntöttem! Elmegyek! És ezen nem tudsz változtatni…-elenged. Oda megyek a taxihoz. Ő csak áll, és nézi ahogy kisétálok az életéből. Mielőtt beszállnék, még visszanézek rá. Közel vagyok hozzá, hogy sírjak.
-Sajnos nem minden sztory végződik happy and-del…-majd beszállok a taxiba, letörlöm a könnyeket az arcomról, és elmegyek. Otthagytam. Örökre….
Na hát 1: nem tudom miért lett a második fele nagyobb betűs, nem direkt volt. Nem tudtam megcsinálni egyformára, a blog önálló életre kelt, és nem tudom írányítani.
2: Az, hogy most Billt ilyen megcsalósnak írtam le, az nem azt jelenti, hogy annak is gondolom. Csak ilyet úgyse sűrűn írnak, mindenki blogjában Bill a jó, meg na szóval tudjátok. Kell ilyen is. Ettől függetlenül szerintem Bill nem ilyen, csak mikor írtam shit kedvem volt, és ez lett belőle.
3: Ha gondoljátok még tehetek fel irományokat, csak mondjátok. És mondjatok véleményt is légyszííííves. Köszi :)
Pusz, legyetek rosszak!
Timi
Utolsó kommentek