Izgatottan vártam életem egyik legszebb napját, azt a bizonyos 20-át. Stílust váltottam, a szőke hajamat visszafestettem barnára. Vettem pár új ruhát, cipőt, kiegészítőket, és igyekeztem kiélvezni a nyaram utolsó pár napját. Strandra és bulikra jártam felváltva. Majd eljött a nagy nap, elbúcsúztam mindenkitől, és a megbeszélt helyen találkoztam az együttessel, illetve a többi emberrel, akik kísérnek minket. Nagyon izgatott voltam, már akkor amikor elindultunk a busszal. Bár a fiúk nagyon jó fejek voltak, mister sem egy begyepesedett manager féleség, azért a drukk mégis csak bennem volt, hiszen életemben először fogok ilyen nagy színpadon állni, ennyi ember előtt. Pár óra múlva meg is érkeztünk az első városba, Potsdamba, majd egyenesen a hotelhez mentünk. A koncert csak másnap volt, tehát a nap hátralévő részében le foglaltuk egymást. Kártyáztunk, beszélgettünk, zenét hallgattunk, párnacsatáztunk, Simon-t (az énekest) a hideg zuhany alá nyomtuk stb. Tehát feltaláltuk magunkat XD. Másnap reggeli után elmentünk fagyizni, sétálni majd várost nézni. Este pedig elérkezett az a pillanat, amikor a sportcsarnokban álltam, és figyeltem az előkészületeket. Előttem nagy színpad, egy férfi a dobokat állította be, egy másik a mikrofonnal ügyködött, és páran a világítást szerelték. Kimentem az előtérbe…A nagy üvegajtók előtt már várakoztak páran, és csak egyre gyűlt a tömeg. Vettem magamnak egy kávét az automatából és próbáltam nem a fellépésre gondolni. Megkerestem a srácokat, és együtt vártuk, hogy végre elkezdődjön show. Ők is izgatottak voltak, hiszen ez a bemutatkozó turnéjuk, ha ez jól sikerül akkor beindul a karrierjük, és talán meg sem állnak a világhírnévig. Egy óra múlva Nicolas jött, és szólt, hogy lassan mennem kellene előmelegíteni a közönséget, mert a srácok is hamarosan kezdenek. Szóval mély lélegzetet vettem és elindultam a színpad felé. Felkonferáltak, majd beálltam a mikrofon elé, és üdvözöltem a közönséget…”Jó estét Potsdam! Natasha Frost vagyok, és ma este én foglak kellőképpen bemelegíteni titeket! Remélem jót fogtok szórakozni, én mindent megteszek ennek érdekében! Szóval kezeket a magasba, és jöhet is az első szám, You and your hand!”…A zene elindult, majd én is énekelni kezdtem. A közönségnek szerencsére semmi kifogása nem volt ellenem, aminek nagyon örültem. Általában nem nagyon szokták szeretni az elő zenekarokat, mert ők a fő fogásért jöttek, nem pedig az előételért. De úgy tűnik ízlettem nekik! :D Fél óra után elköszöntem a remek közönségemtől, aztán levonultam a színpad mögé. A srácok vették át a helyem, és már nyomatták is a zenét. Azt hiszem remekül sikerült az első komolyabb fellépésem. Tényleg nagyon izgultam, szinte még levegőt is alig kaptam, legalább is az első pár percben, mert ahogy láttam, hogy az emberek velem vannak, a kezük a magasban van, ha kell tapsolnak, ha kell csápolnak, egyből elszállt minden lámpalázam és izgalmam. Helyébe lépett egy csodálatos érzés. Ezt az érzést nem lehet leírni. Öröm, boldogság, élvezet egyszerre és hatalmas mennyiségben. Annyira jó érzés, amikor ott állsz a színpadon, és szórakoztatod az embereket. Jó hangulatot csinálsz, és örömet okozol nekik. Egyszerűen hihetetlen, és tényleg leírhatatlan. Nos, visszatérve a továbbiakhoz…a következő másfél hónap ugyanígy telt el. Városról városra jártunk, este koncerteket adtunk, kisebb nagyobb bakikkal XD. Ugyanis történt velem az a kellemetlen eset, hogy amikor épp ugráltam a színpadon, a ruhám beleakadt a mikrofonállványba és azontúl, hogy elszakadt, még majdnem el is estem. De nem volt nagy gáz, túléltem szerencsére. A fiúkkal nagyon jól összebarátkoztam, irtó bolondok, és az egész éjszakát végig lehet velük szórakozni, sosem unom meg. Arról nem is beszélve, hogy mindig tudnak valami őrült meglepetést okozni, mert a fantáziájuk állandóan mozog, és a jobbnál jobb ötleteiket egytől egyig véghez is viszik. Nagyon szereti őket a közönség, és igazán jól csinálják amit csinálnak. Egyé tudnak válni a publikummal és elképesztően forró hangulatot csinálnak a koncert alatt. Engem is megszeretett a közönség, egy két helyen még autógrammot is kértek tőlem, amit persze szívesen adtam. A másfél hónap végére már erősen hiányoztak a barátaim, Chris, na és persze a szüleim. Jó volt végre haza menni és újra látni őket. Chris-szel a problémák talán itt kezdődtek. Amikor haza mentem és találkoztam vele, akkor valahogy nem olyan volt mint régen. Oké, megölelt, megcsókolt, mondta, hogy nagyon hiányoztam neki és örül hogy megint ott vagyok, de…de mégis valamiért más volt. Lehet hogy csak azért mert rosszul esett neki, hogy „csak így” ott hagytam másfél hónapra, de ő a helyemben ugyan ezt tette volna. Mellesleg szerintem elég jól el volt nélkülem is. A következő napokban igyekeztem minél több időt vele tölteni, mással nem is foglalkoztam. Ki akartam engesztelni, hogy biztosan ne haragudjon rám, vagy ilyesmi. Azt hiszem el is értem a célomat, mert megint olyan lett mint volt a turné előtt. Ja, és közben elkezdődött az iskola is. Az osztálytársaim örültek a sikeremnek, de hála istennek, ugyan úgy kezeltek mint azelőtt. Klubokban és közeli helyeken énekeltem hétvégenként. Az egyik klubban, mikor már én is buliztam, hirtelen helyet foglalt mellettem Nicolas. Egy újabb hihetetlen dolgot közölt velem, ami az összes eddiginél is jobb volt! Hogy mit? Hmmm….
Valami véleménynek örülnék. Ide a kommentekbe, kösziiii ;)
pusz
Thimi
Utolsó kommentek